2012. december 9., vasárnap

Szakmai munka

A szakmai munka, mint olyan, számomra és az általam ismert civil vezetők számára egyet jelent a stratégia kidolgozással, a közösség fejlesztésével és az adott terület speciális szakmai feladataival.
Ezekhez a feladatokhoz pénz kell. Nem is kevés. A szükséges eszközöket, feltételeket megteremteni, a szükséges forrásokat elővarázsolni nagy munka.
A szakmai munka alapját képezi, hogy a működés feltételei biztosítva vannak.

Szeptember hónap óta mást sem csinálunk mint pályázunk. Nagyon nagy örömünkre szolgál, hogy a mi "ellátási területünkön" viszonylag sok pályázat van. Amíg ezeket írjuk, addig nem tudunk mást csinálni. A programszervezések, a rehabilitáció, a közösségfejlesztés ilyenkor egy időre háttérbe szorul. Így az egyik szemünk sír, a másik nevet.
Előrelátó módon már idejekorán elkészítettük a következő 1,5 év terveit, ám a pályázatoknál is új szelek fújnak, ezért külön a működési feladatokra is tervet kellett kreálni.
 Ilyenkor mindig előjön a szokásos szkepticizmusom és a rossz "májam".
A szükséges költségek megtervezése (ha mindent beleírok, ami működési költség) több millió forintra rúg. Ez sok pályázatkiíró baromi soknak találja.
Ha nem írok bele valamit, mert mondjuk a tavalyi évben valahogy sikerült támogatásként megkapnunk, akkor  nem fogunk kapni még annyit sem, hiszen kevés költségünk van, és ha egy részét össze tudtuk szedni akkor majd a többit is megoldjuk.
Az ország első Sclerosis Multiplex betegeket segítő szervezeteként még nem sikerült összeszedni egy notebookot és egy projektort. Mindig éppen annyit faragtak le a pályázaton kapott pénzünkből (az igényelthez képest), hogy erre sosem jutott.
Az idén is bepróbálkoztunk a jövő évre vonatkozó működési pályázatokban tárgyi eszközök beszerzésére. Reméljük a legjobbakat....